A magyarországi járműipar csaknem 18 milliárd euró termelési értéket állított elő tavaly, ezzel a teljes magyar feldolgozóipari teljesítmény 18 százalékát, a GDP 10 százalékát és a teljes magyar export 18 százalékát adta - mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Díj a Sikeres Vállalkozásokért idei első díjátadó ünnepségén.

Varga Mihály kiemelte: az idei első díjazottak közül " A hónap beruházója" és "A hónap kis- és középvállalkozása" címet is olyan vállalat nyerte el, amely a járműiparhoz kapcsolódik.

Az idei első díjazottak között található a Hankook Tire, amely Magyarországot választotta első Ázsián kívüli gyárának helyéül, és üzemében évente 12 milliónál több gumiabroncsot állít elő. A Magyarmet Finomöntöde Bt., amelynek éves árbevétele közel 3 milliárd forint és 200 munkavállalót alkalmaz, valamint a Now Technologies Zrt., amely új megoldást dolgozott ki a kerekesszékek irányítására.

Varga Mihály kiemelte: az elmúlt év nemcsak a magyar gazdaság egészében, hanem a járműipar területén is fordulatot hozott. 2013 szeptemberében 27 százalékkal, októberben 28 százalékkal, novemberben pedig 21 százalékkal múlta felül a járműgyártás teljesítménye az egy évvel korábbit, az elmúlt év egészében mintegy 20 százalékkal nőtt a járműipari termelés.

Rámutatott: napjainkban több mint 700 járműipari vállalat működik országban, ez jól mutatja, hogy Magyarország életében mennyire fontosak a járműipari cégek.

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte, hogy a januári "A hónap beruházója" díjat elnyerő Hankook Tire vállalat 2012 novemberében stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormánnyal.

A Hankook Tire magyarországi történetében a 2013-as év fontos mérföldkő volt, mivel úgy döntöttek, hogy további 313 millió eurós (97 milliárd forint) beruházást indítanak el a rácalmási gyáregységükben. Ez az új gyártóüzem 950 új munkahelyet teremt, és ezzel a Hankook magyarországi beruházásainak összértéke meghaladja majd a 880 millió eurót. A Hankook Tire napjainkban már több mint 2600 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon.

Az új beruházás révén éves szinten 17 millió abroncsot gyártanak majd a Hankook magyarországi üzemében, az új gyáregységben várhatóan 2014 nyarán indul majd a gyártás, és 2015-re érik el a teljes kapacitást.

"A hónap kis- és középvállalkozása" díjat a Magyarmet Finomöntöde Bt. nyerte el.

A Magyarmet Finomöntöde Bt. öntvénygyár éves árbevétele közel 3 milliárd forintot ér el, beszállítóként a feldolgozóipar számára állítja elő termékeit, amelyek több mint 85 százalékát exportálja. A Magyarmet olyan világcégek stratégiai beszállítója, mint például a Knorr-Bremse.

"A hónap induló vállalkozása" címet elnyerő Now Technologies olyan innovatív megoldásokat kutat, gyógyászati és orvosi segédeszközöket fejleszt, amelyek segítségével a rászorulók élhetőbb életet, az egészségügyi dolgozók és kutatók intelligens eszközöket kapnak.