A díjazottak - 2013. szeptember

2013. szeptember havi díjazottak.

ZF Lenksysteme Hungária Kft. 

A ZF Lenksysteme Hungária Kft. a ZF Lenksysteme GmbH 100 %-os tulajdonát képező leányvállalata. A német anyavállalat, a Robert Bosch GmbH és a ZF Friedrichshafen AG 50-50 %-os közös vállalkozása, specialistának és műszaki téren éllovasnak számít a kormányzástechnológiában. A vállalat a világ nyolc országában 18 telephelyen mintegy 12 700 dolgozót alkalmaz. A konszern 2012-es éves forgalma mintegy 4 milliárd eurót tett ki.

A ZF Lenksysteme Hungária Kft 10 éve van jelen Egerben, 2003. június 1-jén alapították a vállalatot.

Idén június 14-én ünnepelték az alapítás 10. évfordulóját az Egri Várban. Nagyszabású, mégis családias hangulatú rendezvény volt a tizedik születésnap, amelyre minden jelenlegi dolgozó meghívást kapott, és a korábbi dolgozók ill. vezetők is részt vettek.

A ZF Lenksysteme Hungária az elmúlt 10 esztendőben folyamatosan bővült. A kezdeti 35 fős létszám ez idő alatt 600 fölé nőtt, követve a piaci igényeket és az egyre emelkedő rendelésállományt. 2013-ban a ZF Lenksysteme csoporton belül a magyarországi vállalat kapta meg a lehetőséget az EPSapa elektromos kormánymű gyártására és összeszerelésére. Az EPSapa felső kategóriás autókba gyártott minőségi kormányművet jelent. Mivel az egri telephelyen nincs lehetőség az ehhez szükséges mértékű bővítésre, új helyet kellett találni. Az Egertől 10 km-re fekvő Maklár optimális választás a vállalat számára az egri gyár és az autópálya közelsége, valamint jó infrastrukturális adottságai miatt. 

Az építkezés hivatalos megkezdését sok munka előzte meg. A közel 180 ezer négyzetméteres területen el kellett végezni a szükséges földmunkákat, az első ütemhez tartozó terület termőföldrétegének eltávolítását és a tereprendezést. Az építési projekt munkálatai augusztus 23-án kezdődtek. Az alapozás és a szerkezetépítés az ütemterv szerint halad. Az év végére ezen a helyen mintegy 23 ezer négyzetméteres csarnok fog állni. 2014 tavaszra érkeznek majd az első gépek és gyártósorok Maklárra.

Az új beruházás több lépcsőben valósítja meg a ZF Lenksysteme Hungária növekedési tervét: a 2014-es átadást 2016-ra – szükség és igény esetén – újabb 7000 négyzetméteres bővülés követheti. Az új beruházás célja, hogy kielégítse az EPSapa kormányművek iránt mutatkozó növekvő vásárlói igényt, és stratégiai fontosságú közeledést jelent azon európai vevők irányába, akik magyarországi gyártóhelyekkel rendelkeznek. A termelő kapacitások növekedésével összhangban a piaci igények által megalapozott foglalkoztatás-bővítés is megvalósul.

Szeptember 6-án ünnepélyes keretek között helyezték a földbe az új maklári gyár alapkövét. Ez az alapkőletételi ünnepség jelentette az építkezés hivatalos megkezdését. Az egri mellett a most épülő maklári lesz a ZF Lenksysteme második magyarországi telephelye.

Evopro – mérnökiroda a szakma élvonalában

A magyar tulajdonú, nemzetközi szintű szakmai elismertségnek örvendő evopro Informatikai és Automatizálási Kft. az ipari automatizálás, az informatika és az innováció területén világszerte kínál megoldásokat ügyfelei számára.

Tevékenység: A mérnökiroda ipari létesítmények irányítástechnikai rendszereinek fejlesztését és üzembe helyezését végzi. Egyes ágazatok beruházási projektekben a világ bármely pontján nyújtanak tervezői, fejlesztői, üzembe helyezői mérnöki tudást erőművek, repülőterek, postai logisztikai központok, közlekedési és ipari rendszerek számára. Az infrastruktúra-fejlesztéssel foglalkozó részleg szakemberei létesítmények, berendezések gépészeti és villamos tervezését és kivitelezését, energia- és épületautomatizálását végzik. Az evopro szoftver- és hardverrendszerek bértesztelését végzi, külön kiemelve az ipari automatizálás, hajtástechnika, energetikai rendszerek területét. Ezen ágazat másik fő tevékenysége a virtuális gyárautomatizálás, mellyel a beruházási projektek idő- és költségigénye csökkenthető. A társadalom és ipar számára is előremutató mérnöki kutatás-fejlesztés állandó fókuszban van az evopro-nál. A közlekedéstechnológia, a beágyazott rendszerek, a nagyteljesítményű számítástechnika, illetve a mobil informatika területén született számos innovatív fejlesztés ma már a piacon is fellelhető szolgáltatásként vagy termékként.

Az evopro fókuszágazataiban (autóipar, logisztika és közlekedéstechnika, energiaipar, gumi- és műanyagipar, gépgyártás, élelmiszeripar) elért referenciái lefedik az ipari és szolgáltatói szektorok döntő részét. A projektek sikeres megvalósításához a mérnökcsapat jelentős nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik. Ezt bizonyítja, hogy az alapítás óta közel 40 országban több tucat multinacionális nagyvállalat adott megbízást a mérnökirodának.

A cég mérnökei közreműködtek a kecskeméti és brémai Mercedes, továbbá Audi és BMW autógyárak gyártósorai, a Liszt Ferenc Nemzetközi Reptér és számos nagyváros repülőterén (Miami, London, Madrid, München, Dubai, Peking) üzemelő csomagszállító rendszerek megvalósításában, és az újonnan épülő Üllői úti stadion villamos rendszereinek tervezésében is.

Professzionalitás: Az eddig elért sikerek az evopro által képviselt értékeknek is köszönhetők: a szakmai profizmus, az etikus magatartás, a pozitív emberi kapcsolatok és a folyamatos fejlődés. 

A vállalat szakmai elismertségét számos minősítés és partneri együttműködés igazolja – többek között a Siemens, Microsoft, Cisco, National Instruments által jegyzett rendszerintegrátori partneri minősítések révén. 

Az evopro több klaszter tagjaként igyekszik a magyar műszaki tudás magas színvonalát széles körben képviselni. A magyar vasúti szereplőket, a magyar buszgyártókat és beszállítókat, illetve számos informatikai vállalatot tömörítő klaszterekben az evopro innovációs fejlesztések által igyekszik felpezsdíteni a hazai szürkeállomány termelékenységét. A társaság víziói között frekventált helyen szerepel a magyar termékek, elsősorban innovatív közlekedési megoldások fejlesztése, melynek legújabb kézzelfogható példája a karácsonykor bemutatására kerülő moduláris kompozit szerkezetű elektromos és hibrid busz.

A szakmán túl a társadalomért: Az evopro Kft. elismerten vonzó munkahely, ezt erősítik a cég által az évek során elnyert díjak is: Legjobb női munkahely, Kerékpárosbarát munkahely, Családbarát munkahely, CSR Hungary díj KKV kategóriában, Superbrands Díj. A mérnökiroda a Figyelő legsikeresebb feltörekvő cégek TOP200-as rangsorában a 8. helyezést érte el. Míg a Heti válasz a felsősoktatással együttműködő vállalatok közül kategóriájában a 3. helyen említi az mérnökirodát.

Az evopro Kft. a szakértelemmel támogatott és anyagilag segített önszerveződő kezdeményezésekben látja a civil szféra pótolhatatlan szerepét, mivel az eltérő adottságok miatt nem létezhet intézményesített formában esélyegyenlőség. A cég a társadalmi szerepvállalás területén stratégiai partnerségben a Magyar Ökumenikus Szervezettel, az oktatás területén pedig az OFI-val több programon is együtt dolgozik. 

A hármas együttműködés kiemelkedő példája Közösségi Szolgálat Portál (http://kozossegi.ofi.hu/), mely mintaként szolgál a vállalati, a civil és kormányzati szféra összefogására. 

Az evopro elkötelezett az új nemzedék vizuális, és természettudományi képzésének felkarolását illetően, a minőség, a jó ízlés, és a sikeresség jegyében. Hosszú távú társadalmi felelősségvállalási stratégiájának főpillérét képezi a Zipernowsky Ház, Újbuda jelenleg formálódó Kulturális Városközpontjában.

ImmunoGenes Kft.

A fertőzések elleni védekezésben kialakuló antitestek rendkívüli pontossággal és hatékonysággal képesek megkötni a kórokozókat. Ezt a pontosságot és hatékonyságot aknázza ki a modern orvoslás az állatokban fejlesztett terápiás antitestek előállításánál, amelyekkel célzottan támadhatók nemcsak fertőzések, hanem a hagyományos gyógyszerekkel nem, vagy csak komoly mellékhatások árán kezelhető daganatos vagy akár olyan autoimmun betegségek, mint a rheumatoid arthritis. Jelenleg 25 terápiás, ún. monoklonális, ellenanyagot használnak világszerte, amelyek éves forgalmi értéke meghaladja az 50 milliárd dollárt. Bár ezeknek a gyógyszereknek a száma rendkívül dinamikusan növekszik, vannak olyan terápiás területek, ahol nagyon nehéz ellenanyagot termelni, ugyanis az állatok immunrendszere a kérdéses terápiás célpontot nem ismeri fel hatékonyan, és ezért ellenanyagot sem termel ellene.

A 2012-ben Akadémai-Szabadalmi Nívódíjban részesült Dr. Kacskovics Imre immunológus, az MTA doktora, az ELTE Immunológiai Tanszékének docense munkatársaival 2007-ben új eljárást fejlesztett ki. A védekezőrendszer egyik kulcsmolekuláját nagyobb mértékben kifejező, genetikailag módosított egerek és nyulak fokozott immun-válaszképessége új lehetőséget kínál a terápiás, diagnosztikai és kutatási ellenanyagok előállítása terén, mivel olyan betegségek kiváltói ellen is képesek ellenanyagot termelni, amelyek esetén az eddigi eljárások kudarcot vallottak. Ennek kiaknázására 2007-ben szabadalmi bejelentést tettek, amelyet a mai napig az Európai, Ausztrál és Hong Kong-i Szabadalmi Hivatalok nyilvánítottak szabadalomnak (EP 2097444, AU2007323049, ill. HK1134305); míg a többi régióban a szabadalmi eljárások jelenleg is zajlanak. Az elmúlt időszakban elért kutatásaikról számos nemzetközi tudományos publikációban számoltak be, és két újabb szabadalmi bejelentést tettek.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont szellemi tulajdonának hasznosítására kutatótársával, Dr. Bősze Zsuzsannával (az MBK igazgatójával) egy eredményesen működő gazdasági társaságot alapított 2007-ben (ImmunoGenes Kft). Az ígéretes technológia és annak megvalósítása iránti elkötelezettség hatására a kutatás-fejlesztésbe sikerült nemzetközi szinten is elismert, és jelentős nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkező menedzsmentet (Dr. Wolfgang Oster/USA, Dr. Lee Schalop/USA, Dr. Tonio Barlage/Németország), kiváló kutatókat (Prof. Erdei Anna/ELTE, Prof. John E. Butler/University of Iowa, Prof. Lennart Hammarström, Karolinska Institute, Prof. Richard A. Goldsby/Amherst College és Prof. Bruce Whitelaw/Roslin Institute), valamint hazai és külföldi magántőkét, valamint közel 350 mFt pályázati forrást bevonni. 

Az ImmunoGenes Kft alkalmazásában 6 főállású alkalmazott (4 PhD fokozattal rendelkező kutató; egy asszisztens és egy pénzügyi referens), az ImmunoGenes cégcsoporthoz tartozó újonnan létrehozott ImmunoGenes-ABS Zrt alkalmazásában 4 főállású alkalmazott (2 PhD fokozattal rendelkező kutató, két asszisztens) áll, a tervek szerint ez további 7-8 fővel bővülhet a közeljövőben.

Az innovatív technológiát jelenleg a világ vezető gyógyszergyártói az USA-ban (pl. Bristol-Myers Squibb), Japánban és Szingapúrban alkalmazzák annak érdekében, hogy terápiás monoklonális ellenanyagokat fejlesszenek. Kutatási együttműködésekben (pl. Magyar Tudományos Akadémia, Kísérletes Orvostudományi Kutató Intézet; New York University, Harvard Medical School) kutatási és terápiás ellenanyagokat fejlesztenek olyan antigének ellen, amelyekkel szemben a korábbi próbálkozások sikertelenek voltak. Legújabb fejlemény, hogy az ImmunoGenes és a Magyar Fejlesztési Bank, Corvinus Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. közös vállalkozást hozott létre (ImmunoGenes-ABS Zrt), amely megrendelésre ellenanyagot fejleszt, ill. genetikailag módosított állatokat hoz létre. Az ImmunoGenes szabadalmi és jogi képviseletéről hazai, német és amerikai jogászok gondoskodnak, amely garanciát jelent a technológia nemzetközi szintű védelmére.

Mindezek alapján elmondható, hogy az ImmunoGenes által fejlesztett technológia megjelent a nemzetközi piacon, és a kiváltott érdeklődés alapján ígéretes fejlődés előtt áll.

Korábbi díjazottak:

2013. augusztus

Menü

Főoldal

Navigáció