A díjazottak - 2014. január

2014. januári havi díjazottak.

Hankook Tire Magyarország Kft. – világszínvonalú gumiabroncsgyártás Magyarországon

A Hankook Tire a világ egyik legdinamikusabban fejlődő gumiabroncsgyártójaként innovatív, kiváló minőségű radiál abroncsokat gyárt személygépkocsik, terepjárók, SUV-ok, könnyű tehergépkocsik, buszok és a motorsport számára (mind a pályás versenyeken, mind pedig ralin résztvevő csapatoknak). Öt kutató-fejlesztő központjában (Korea, Németország, Egyesült Államok, Kína és Japán) testreszabott és jövőbe mutató technológiákat fejleszt az adott piacok követelményeinek és a helyi fogyasztók igényeinek megfelelően. A Hankook Tire több mint 180 országba szállítja termékeit, és világszinten több mint 20 000 alkalmazottat foglalkoztat. A világ számos vezető autógyártója első gyári felszerelésként is a Hankook Tire abroncsait választja. A vállalat bevételének kb. 80 százalékát az egyre bővülő Koreán kívüli szállítások adják.

A Hankook Magyarországot választotta első Ázsián kívüli gyárának helyszínéül. Az 550 millió eurós befektetésből a Dunaújváros melletti Rácalmáson épült fel a világ egyik legkorszerűbb abroncsgyára. Az üzem 2007 júniusában kezdte meg működését és azóta is folyamatosan fejlődik,  bővül. A cég jelenleg már több mint 2600 alkalmazottat foglalkoztat és évente 12 milliónál is több gumiabroncsot gyárt személygépkocsik, SUV-ok és könnyű tehergépkocsik számára.

A 2013-as év fontos mérföldkő volt a cég magyarországi történetében: a vállalat vezetősége május 29-én jelentette be, hogy egy további 313 millió eurós beruházást indít a rácalmási gyáregységében, amivel kezdetét vette a gyár harmadik építési üteme. Ezzel a Hankook magyarországi beruházásainak összértéke meghaladja majd a 880 millió eurót.

A 313 millió euró értékű új gyártóüzem közvetlenül 950 új munkahelyet teremt és tovább növeli a jelenlegi 36.000 darabos napi termelési kapacitást, így éves összesítésben eléri majd a 17 millió abroncs/év kibocsátást. A bővítés eredményeként a 2012-es 162 milliárd forintos árbevétel körülbelül 250 milliárdra növekszik majd. 

Az építési munkálatok 2013 júliusában kezdődtek; az új egységben várhatóan 2014 nyarán indul majd a gyártás, 2015-re pedig eléri teljes kapacitását. Az üzem kapacitása szilárdan és dinamikusan növekszik: míg 2010-ben 6 millió abroncs termelésére volt képes, 2011-ben az össztermelés elérte a 9 milliót, 2012 végére pedig már 12 milliónál is több abroncs gurult le a gyártósorokról. Már folyamatban van az új dolgozók toborzása és felvétele is, így már 2600-nál is többen dolgoznak a Dunaújváros és rácalmás határában működő ultramodern abroncsüzemben. 

A dinamikus beruházások mellett a Hankook Tire töretlenül folytatja térhódítását a prémium szegmensben az eredeti gyári beszállítói (OE) kapcsolatok terén is. 2013 szeptemberében a Hankookot eredeti gyári gumiabroncs beszállítónak választotta a Daimler AG az új Mercedes-Benz S- és E-osztály számára. E modellhez a gumiabroncsokat kizárólag a magyar üzem állítja elő. 2013 augusztusától az új BMW 5-ös sorozat modelljeit is a Hankook nagy teljesítményű Ventus S1 evo2 típusú abroncsaival szerelik fel, 2013 novembere óta pedig az új X5-ös széria is Hankook gumikon hagyja el a gyártósorokat.

A vállalat gazdasági jelentőségét elismerendő, és hosszú távú magyarországi terveit megpecsételendő, a Hankook Tire 2012. november 27-én stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a magyar kormánnyal. Mint magyarországi kulcsberuházó és fontos gazdasági szereplő, a Hankook Tire számára elengedhetetlen a példamutató felelős vállalati magatartás. A vállalat 2012-ben és 2013-ban is főtámogatója volt a Gyerek ARC rajzpályázatnak és kiállításnak, amellyel a legfiatalabb generáció biztonságos közlekedésre nevelését tűzték ki célul. 2012-ben indították el egyedülálló Abroncsadományozási Programjukat is, amelynek keretében 2012-ben a cég több mint 1300 téli gumiabroncsot adományozott három szervezetnek: az Országos Mentőszolgálatnak, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak, és a Magyar Vöröskeresztnek több mint 20 millió forint értékben. 2013-ban a Hankook tovább folytatta és bővítette a nagysikerű programot: ekkor 80 kisebb közhasznú szervezet, valamint az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) számára nyújtottak jelentős támogatást gumiabroncsok formájában, megközelítőleg 25 millió forint értékben, amely mintegy 1300 db gumiabroncsnak felelt meg. A nagyszabású országos CSR akciók mellett regionális szinten is tevékeny a vállalat: 2013 augusztusában indult a Hankook Értékteremtő Önkéntes Program, amelynek keretein belül – a rácalmási gyár közelében – a dolgozók által javasolt közhasznú szervezetek és közintézmények számára nyújtottak segítséget. Az összesen 12, rendkívül kreatív projektötlethez a Hankook biztosította a szükséges eszközöket és segédanyagokat, a dolgozók pedig munkájukkal járultak hozzá a megvalósításhoz. 

Magyarmet Finomöntöde Bt. – Innovatív öntvénygyártás

A Magyarmet Finomöntöde Bt. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója, Győri Imre a Budapesti Mezőgazdasági Gépgyárban kezdte szakmai pályafutását, majd 1969-től az MMG budapesti belvárosi öntödéjét irányította 1980-ig. Az öntödét ki kellett telepíteni a belvárosból, ezért a cég vezetése zöldmezős beruházás mellett döntött, amelyet Bicskén valósítottak meg a svéd precíziós öntödei know-how-val. 1993-2003 között a privatizáció során a német Schmidt+Clemens tulajdonába került az öntöde, amelynek eredményeként jelentős piachoz jutott a cég. 2003-ban a német tulajdonostól a magyar cégvezetés visszavásárolta az öntödét, így került a Magyarmet Bt. teljes magyar magántulajdonba, Győri Imre irányításával.

A Magyarmet Bt. közel hárommilliárdos árbevétellel és 200 dolgozóval nemzetközileg elismert, beépítésre kész komponensek beszállítója, amelyeket a feldolgozóipar különböző ágazataiban alkalmaznak. Az öntöde kis, közepes és nagy szériájú precíziós öntvényeket és egységeket gyárt viaszkiolvasztásos eljárással 40 kg súlyhatárig. A legyártott alkatrészek több mint 85 százalékát exportálják, főleg Németországba, Angliába, Spanyolországba és Finnországba, de a Knorr Bremse Hungára Kft.-nek és a Grundfos Manufacturing Hungary Kft.-nek köszönhetően számos magyarországi rendelésük is van.

A vállalkozás a hagyományos öntvények mellett a formailag bonyolult alkatrészek, vagy különleges ötvözetek esetében is innovatív megoldásokat alkalmaz. Az öntöde szakemberei műszaki tanácsadással, konstrukciós javaslatokkal, valamint az optimális alapanyag kiválasztásával vállalnak részt a vevők gyártmányainak fejlesztésében, ezáltal elősegítve magas színvonalú termékek előállítását. A mindennapi vevőkapcsolat megvalósításában komoly szerepe van a legfontosabb értékesítési piacokon létrehozott kereskedelmi képviseleteknek.  A 2002-ben bevezetett ProEngineer 2001 CAD-CAM rendszer lehetővé teszi elektronikus rajzok és 3D-modellek fogadását és feldolgozását, ami lényegesen gyorsítja az öntvénykonstrukció kialakítását, a viaszszerszámok tervezését és a CNC-megmunkálás műszaki előkészítését. A konstrukciótól a szállításig a Magyarmet teljes körű szolgáltatást nyújt vevőinek: az öntvények felületkezelésén túl a növekvő igények alapján komplett mechanikus megmunkálást is kínál egészen a beépíthető alkatrészig.

A Magyarmet, mint precíziós öntvénygyártó, évek óta törekszik arra, hogy igényes, magas minőségi követelményeket kielégítő, bonyolult profilú alkatrészek gyártására specializálódjon. Ezek felhasználási területei elsősorban a járműgyártás, az energetikai ipar, az élelmiszeripar, a vegyipar és petrokémia, valamint a szivattyú- és szerelvénygyártás. Termékeik megfelelnek a nemzetközi szabványoknak és független minősítő szervek által ellenőrzöttek, összhangban az ISO 9001, az ISO 14001 és az amerikai repülőgép ipari AS9001 Revicion C szabványok előírásaival. A cég nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ezen iparágak részéről támasztott követelményeknek a lehető legrövidebb időn belül megfeleljenek, mind a gyártástechnológia kidolgozása, mind a gyártóeszközök tekintetében. A beruházásoknak és fejlesztéseknek köszönhetően a vállalkozás dinamikusan fejlődik, amelynek eredményeként világcégeknek lett stratégiai beszállítója, úgy mint a Knorr-Bremse, Grundfos, MTU, Pipeline Engineering.

2014. február 5-én német cégek közreműködésével egy új cég alakult Bicskén, amely bekapcsolódik az európai rapid manufacturing üzlethálózatba. A cég feladata a rövid idő alatt készülő, magas minőségi színvonalú, egyedi termékek gyártása vevői számára, amelyeket a járműipar, repülőipar és energetika területeken értékesítenek.

A vállalkozás innovatív és sikeres működésének köszönhetően a következő díjakat nyerte el az elmúlt évek során: 

Innovációs Nagydíj – különdíjazott (2012)

Év vállalkozója díj – Győri Imre ügyvezető igazgató részére, Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (2012)      

Kimagasló tevékenység elismeréseképpen díszoklevél – Győri Imre ügyvezető igazgató részére, Bicskei Torna Club 100 évfordulója (2012)

MÖSZ Életműdíj – Győri Imre részére (2011)

Knorr-Bremse – Az év beszállítója díj (2010)

Az év vállalkozója díj (2010)

MÖSZ díj (2007 és 1999)

Industria MÉNEX-METEX különdíj (1998)

Állami Díj (1986)            

Now Technologies – Új megoldás a kerekesszékek irányítására

A Now Technologies olyan innovatív megoldásokat kutat, gyógyászati, orvosi segédeszközöket fejleszt, amelyek segítségével a rászorulók élhetőbb életet, az egészségügyi dolgozók és kutatók intelligensebb eszközöket kapnak. A cég multidiszciplináris kutatást folytat: ötleteiket maguk juttatják el egészen a gyártás-előkészítésig. Szakterületük rendkívül széles területet ölel fel, így a kutatási tervek kidolgozása, menedzselése, számítógépes modellezése, prototípus-eszközök mechanikai és elektronikai tervezése, kivitelezése, számítógépek, okostelefon platformok programozása ugyanúgy szakterületük, mint a biotechnológia, orvosi biokémia, bioinformatika vagy az élettan. 

Mivel a kutatás-fejlesztést kis létszámú csapattal végzik – amelynek tagjai átfedő tudással rendelkeznek – a fejlesztési idő nagyságrendekkel rövidebb, mint bármely nagyvállalat esetén. Hatékonyságukat tovább növeli a több éves szakmai tapasztalat. Termékeik egyediségét piaci technológiák innovatív felhasználásával biztosítják, egyúttal minimalizálják mind a prototipizálás, mind a végtermék előállítási költségeit.

GYROSET - Jelenleg kevés megfelelő eszköz létezik, amely segítségével nyaktól lefelé bénultak képesek elektromos kerekesszékük irányítására. Ezek az emberek különböző mechanikai eszközökkel, például fejre erősített pálcával vagy szájjal mozgatható joystickkal tudják irányítani széküket. Ennek hátránya, hogy a joystickot tartó konzol kitakarja a mozgássérült előtt található akadályokat és az út jelentős részét. A nagy gyártók legújabb fejlesztései között agyhullámokkal, az arc izomzatával vagy hangvezérléssel irányítható székek szerepelnek, amelyek csak laboratóriumi körülmények között hatékonyak, mindemellett, kivétel nélkül bonyolult és nehezen elérhető megoldást kínálnak. A GyroSet egy headset, ami a fej térbeli pozíciójának mérését végzi, ezáltal a mozgássérült intuitív módon, fejének mozgatásával irányíthatja a székét. Ezen felül, a széken elhelyezett Android-képes eszközre írt szoftver lehetővé teszi a headset egérként való használatát is. Így olyan kommunikációs és navigációs alkalmazások is hozzáférhetővé válnak, mint: videótelefon, globális hely-meghatározás, hangalapú webkeresés, képernyő-billentyűzet és hangszintézis. A gondozók a saját okostelefonjuk segítségével távolról elérhetik a szék műszaki paramétereit, fogadhatnak riasztásokat és készüléküket másodlagos joystickként használhatják a kerekesszékek irányítására.

A kényszerűen elszigetelten élő mozgássérültek, akik csak a gondozók segítségével voltak eddig képesek számítástechnikai eszközök használatára, a termék segítségével maguk is el tudnak végezni számítógéphez kötött munkafolyamatokat, életük önállóbbá válik.

Korábbi díjazottak:

2013. december

2013. november

2013. október

2013. szeptember

2013. augusztus

Menü

Főoldal

Navigáció