Díjazottak 2014. november

A hónap beruházója

A Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. csúcstechnológiájú alumínium hengerfejek és motorblokkok gyártásával, fejlesztésével foglalkozik. A vállalat az elmúlt években mintegy 6 milliárd forintos beruházást hajtott végre, és 200 új munkahelyet teremtett.

A hónap kis- és középvállalkozása

A hónap kis- és középvállalkozása kategóriában az innovatív technológiával elért magas minőséget díjazta a szakmai zsűri, a Hidrofilt Vízkezelést Tervező és Kivitelező Kft. kapta a díjat - mondta el a miniszter, hozzátéve, hogy a vállalkozás jelenleg már Közép-Európa egyik legnagyobb vízkezeléssel foglalkozó cége.

A hónap induló vállalkozása 

Az Indivizo Kft., amely a HR-es munka korai szakaszainak megkönnyítésére, a kiválasztási folyamat támogatására és felgyorsítására hozott létre olyan videointerjú-platformot, amely az álláskeresők számára is nagyobb rugalmasságot biztosít, mint a hagyományos interjúk.

Korábbi díjazottak:

2014. október

2014. szeptember

2014.június-július

2014. május

2014.április

2014. március

2014. február

2014. január

2013. december

2013. november

2013. október

2013. szeptember

2013. augusztus

Menü

Főoldal

Navigáció