Díjazottak 2015. december

A hónap beruházója

A hónap beruházójának választott Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. folyamatos és saját erőből megvalósított fejlesztéseivel évek óta emeli Budapest turisztikai vonzerejét. A vállalat 8 gyógyfürdőt és 4 strandfürdőt üzemeltet, alapítása 1696-ra tehető. Jogutódjainak tevékenysége folyamatosan bővült, jelenleg a Budapesti Városigazgatóság Zrt. tagja. 

A hónap kis-és középvállalkozása

A Prolan Irányítástechnikai Zrt-t tizenkét – korábban az állami MMG Automatikában együtt dolgozó – fejlesztőmérnök alapította 1990-ben. Céljuk az volt, hogy világszínvonalú irányítástechnikai termékeket fejlesszenek és gyártsanak. A kezdetben 15 fős vállalkozás napjainkra dinamikusan fejlődő 230 fős cégcsoporttá nőtte ki magát. Fő szakterületük a közműhálózatok és a vasúti rendszerek automatizálása. Saját fejlesztésű és gyártású termékeiket maguk telepítik és karbantartják. 

A hónap induló vállalkozása

A startup-kategóriában díjazott Stringbike egy teljes egészében magyar hajtás-szabadalommal újítja meg a kétkerekű járművek használatát. A lánc helyett színes, könnyen cserélhető kötéllel működő Stringdrive hajtásrendszer, a hagyományos bicikliláncot erős kötéllel váltja ki. A Stringbike innovatív vállalkozásként, prémium kerékpárokat tervez és épít. Az elmúlt 5 év fejlesztéseinek köszönhetően a STRINGBIKE kerékpárok jellemzői a letisztult design, a gyönyörű nőies vonalak és a különleges formavilág a férfi kerékpárok esetében. A különleges hajtásrendszer hangtalan suhanási élményt biztosít. 

2015. november

2015.október

2015.szeptember

2015.augusztus

2015.június-július

2015.május

2015. április

2015.március

2015. február

2015. január

2014.december

2014. november

2014. október

2014. szeptember

2014.június-július

2014. május

2014.április

2014. március

2014. február

2014. január

2013. december

2013. november

2013. október

2013. szeptember

2013. augusztus

Menü

Főoldal

Navigáció