A magyar vállalkozások versenyképességének növelése a cél

Publikálva: 2015. június 2.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a „Díj a sikeres vállalkozásokért” júniusi átadóján ismét három cég eredményeit díjazta az általa 2013 augusztusában alapított elismeréssel. A tárcavezető – a meglévő támogatási rendszeren túl – a kiszámítható szabályozási környezet meglétét nevezte a gazdasági sikerek legfontosabb zálogának.

A tárcavezető a díjátadón kiemelte: a magyar kormány a vállalkozások sikerét szem előtt tartva megbízható és kiszámítható szabályozási környezetet teremtett az elmúlt években.

Kiemelte: a tervezhetőség alapja mindenkor a stabilitás. Ezt biztosítja a jövő évi költségvetés is a vállalatok számára, hiszen a cégeket érintő társasági adózás területén nem lesz jelentősebb koncepcionális módosítás, a törvényjavaslat ugyanakkor több kedvező rendelkezés bevezetéséről gondoskodik.  

Fotó:Dede Géza/NGM

Varga Mihály a vállalkozások számára elérhető támogatásokról szólva elmondta: a 2014–2020-as fejlesztési ciklusban a magyar cégek pályázati lehetőségei is megsokszorozódnak. Magyarországon az egy főre jutó támogatás soha nem volt olyan magas, mint az új uniós pénzügyi időszakban. 

 „A hónap beruházója” elismerést a békéscsabai székhelyű Csaba Metál Kft. képviseletében Majoros Béla vezérigazgató vette át. „A hónap kis- és középvállalkozása” díjat az AKA kereskedelmi Kft.– Gere Attila Pincészete nevében Gere Andrea ügyvezető, a Brewie által elnyert „A hónap startup-vállalkozása” címet pedig Pál Marcell ügyvezető igazgató vette át.

A legjelentősebb autómárkák – mint például a BMW, Chrysler, Citroën, Ferrari, Fiat, Ford, Jaguár, Mercedes, Nissan, Opel, Porsche, Renault, Rover, Toyota, Volvo, VW – alkatrész-beszállítójaként ismert Csaba Metál Zrt. legfrissebb nagyberuházásának eredményeként új üzemcsarnokot és kibővített raktárhelyiséget avattak fel 2015 februárjában. A fejlesztés összköltsége több mint egymilliárd forint volt, amelynek fele hazai és uniós támogatást is tartalmazott. Az üzem közel 3800 négyzetméterrel bővült a beruházás eredményeképp. A Csaba Metál Kft. 2007 óta csaknem 3,5 milliárd forintot fordított beruházásokra.

Fotó:Dede Géza/NGM

Az AKA Kereskedelmi Kft., vagyis Gere Attila pincészete hét generáció óta a szőlőművelés és a borkészítés hagyományait átörökítő családi vállalkozás. A már 70 hektáron gazdálkodó családi birtok mellett, számos más területen is sikereket ért el. A vállalkozás az utóbbi években sikeresen pályázott uniós forrásokra: így a bortermelés melléktermékét feldolgozó szőlőmag-üzem létesítésére mintegy 65 millió forintos támogatást nyert el, míg hotelfejlesztésre és bővítésre 228 millió forintnyi támogatást kaptak.

A hónap startup-vállalkozása a Brewie-t alkotó fiatal csapat, amely a világ első, tökéletesen automata sörfőzőgépét állította elő. Az elmúlt évben összesen 4 prototípust sikerült megépíteniük, és jelenleg már a mini sorozatgyártást tervezik.  Jól mutatja fejlesztésük sikerét, hogy eddig 25 forgalmazói megkeresésük van 15 országból. Jelenleg az első termékek legyártásán és leszállításán dolgoznak, továbbá tervezik az előértékesítés folytatását is.

Menü

Főoldal

Navigáció