Varga Mihály: az idén növekedési periódus kezdődik

Publikálva: 2014. január 9.

A nemzetgazdasági miniszter szerint az idei évben a növekedési periódus időszaka köszönt be a magyar gazdaságban, és ebben a periódusban a kormány nagy mértékben számít azokra a vállalkozásokra, amelyek hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a "Díj a sikeres vállalkozásokért" elismerések csütörtöki átadó ünnepségén kiemelte: a magyar gazdaság teljesítménye konszolidációs időszak után kezd egyre határozottabbá válni, az idei évben várt gazdasági növekedés duplája lesz a tavalyinak. Hozzátette: most már arra van szükség, hogy megtaláljuk a növekedés azon faktorait, amelyekkel az idén remélt 2 százalékos növekedést magasabbra tudjuk emelni a következő években. 

A díjat a miniszter kezdeményezésére 2013 augusztusa óta havonta három kategóriában adják át. A decemberi "hónap beruházója" elismerést a Master Good cég csoport nyerte el, a hónap kis- és középvállalkozása díjat a Weinberg '93 Építő Kft. kapta, a hónap induló vállalkozása címmel pedig a Borecet Kft.-t jutalmazta a miniszter.

A miniszter a díjátadón kifejtette, hogy az ötödik alkalommal átadott díj a média segítségével elérte, hogy odafigyelünk azokra a sikerekre és eredményekre, amelyeket a magyar vállalkozások érnek el. Hozzáfűzte: a magyar gazdaságnak is egyre több olyan sikere és eredménye van, amelyre joggal lehetünk büszkék, és amelyek megmutatják, hogy a gazdaságban megvan az a potenciál, amely képes a válság utáni években sikeres növekedési pályára állítani az országot.

A decemberi "hónap beruházója" cím nyertese, a Master Good cégcsoport egy családi tulajdonú vállalkozás, amely Közép-Európa legnagyobb baromfifeldolgozóját üzemelteti Kisvárdán. Az üzem a hazai termelés közel 30 százalékát adja. A cégcsoport integrált takarmánytermeltetéssel, baromfitenyésztéssel és -keltetéssel is foglalkozik. A Master Good cégcsoportot tulajdonló Bárány család már csaknem 100 éve, négy generációra visszamenőleg foglalkozik baromfitenyésztéssel. A cégcsoport a térség egyik legnagyobb munkáltatójaként közel 1200 embert foglalkoztat, és további 350 gabonatermelő és több mint 40 állattenyésztő család megélhetéséhez járul hozzá. 

A hónap kis- és középvállalkozása elismerésben részesült Weinberg '93 Építő Kft. 20 éve alakult Sárospatakon. A társaság főként vasbeton vázas csarnokokat épít és acélszerkezeteket gyárt. A kft. észak-magyarországi telephelye gyártó-, szakképző- és gyártóközpontként üzemel, emellett a társaság Budapesten is működtet irodát. A vállalat éves forgalma mintegy 20 millió euró. A Weinberg 2004-ben Kassán alapított leányvállalatot, amelynek éves forgalma meghaladja az 5 millió eurót.  

A hónap induló vállalkozása címmel kitüntetett Borecet Kft. 2009-ben kezdte meg működését a Tokaj-Hegyalján található Bodrogkeresztúron. A családi vállalkozás évi 400 ezer liter prémium minőségű borecetet állít elő Tokaji Borecet elnevezéssel. A cég termékeiben nem található semmilyen hozzáadott anyag, kizárólag természetes, a borokból és ecetsav-baktériumokból származó összetevőket tartalmaznak. A Borecet Kft. termékei a hazai piac mellett már Svédországban, Svájcban, Romániában és Szerbiában is kaphatók.

Menü

Főoldal

Navigáció