Varga Mihály ismét díjazta a legeredményesebb vállalkozásokat

Publikálva: 2015. november 6.

A magyar kormány az elmúlt évek nehézségei ellenére is mindig a lehetőségekben és nem a korlátokban gondolkodott – fogalmazott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a sikeres vállalkozásokat díjazó ünnepségen. Ahogyan 2013 augusztusa óta minden hónapban, most is beruházói, kis- és közévállalkozói, valamint startup-kategóriában nyújtott át elismerést a tárcavezető.

Varga Mihály beszédében kifejtette: bátorságra és az az új iránti fogékonyságra volt szükség ahhoz, hogy a magyar kormány hatékonyan alakítsa át hazánk gazdaságpolitikáját, és optimizmusra ahhoz, hogy bízzanak a döntések helyességében.

A tények azt mutatják, hogy a hiány- és adócsökkentés politikája mellett, az IMF segítsége nélkül lezártuk a magyar gazdaság konszolidációs időszakát, mostantól a növekedés lendületének fenntartására koncentrálhatunk – tette hozzá a szakminiszter. Mint mondta: Magyarország gazdasága 2014-ben 3,7%-kal bővült, ami jócskán felülmúlta hazánk 2010-es, 0,8%-os teljesítményét, valamint az Európai Unió 2014-es 1,4%-os átlagát is. A növekedés mára stabil és kiegyensúlyozott, így a tárca hosszabb távon is 3 százalék körüli bővüléssel számol.

Az elmúlt évek legfontosabb vívmányának Varga Mihály a foglalkoztatottak számának rekordszintű növekedését tartja. 2010 óta több mint 555 ezerrel emelkedett a munkahelyek száma – ismertette a miniszter, aki szerint a kormány nyugodt hátteret biztosít a hazai vállalkozásoknak, amelyek egyre sikeresebbek, amit az is mutat, hogy a munkában állók száma a versenyszférában több mint 332 ezerrel emelkedett.

A hónap beruházója elismerést a FAG Magyarország Ipari Kft. ügyvezetője, Szabó Péter László vette át. A debreceni székhelyű vállalat csapágyak és erőátviteli elemek gyártásával és értékesítésével foglalkozik. A cég a régió egyik legfontosabb munkaadója, jelenleg 1352 főt alkalmaznak.

A hónap kis- és középvállalkozása az 1991-ben alapított enyingi Fertilia Kft. lett. A díj átvételekor Simon Péter ügyvezető elmondta: fő tevékenységük a műtrágyagyártás és -forgalmazás. Nyolcvan embernek ad munkát a vállalkozás. 

A hónap startup-vállalkozása díjban a Neticle Technologies Kft. részesült. A fiatalokból álló cég a „web véleményét” számszerűsíteni képes fejlesztést dolgozott ki.  Az elismerést Szekeres Péter ügyvezető vette át.

Menü

Főoldal

Navigáció