A kormány megbecsüli a vállalkozásokat, forráshoz jutásukat pedig azzal is segíti, hogy 2017 nyaráig kiírja az irányítása alá tartozó operatív program pályázatait - mondta Varga Mihály a Díj a sikeres vállalkozásokért elismerések átadásán, amelyen ezúttal turisztikai vállalkozásokat tüntettek ki.

A hónap beruházója elismerést a Demjén Termál Fürdő Kft., a hónap kis- és középvállalkozása díjat pedig a Szent Donát Birtok és Márga Bisztró nyerte el. A hónap startup vállalkozása címet a SabeeApp Hotel ManagementSystem - thePass Kft. érdemelte ki.

A nemzetgazdasági miniszter felidézte, hogy éppen két évvel ezelőtt adták át először a hónap vállalkozásait méltató díjat. A kezdeményezéssel szerették volna elismerni a magyar gazdaság előrejutásában jelentős szerepet vállaló, kiemelkedő teljesítményt nyújtó, a nemzetközi versenyben is helytálló cégeket.

A szakmai zsűri eddig 63 céget díjazott, a zsűri által kiválasztott cégek a mai napig működnek, és komoly hozzáadott értéket állítanak elő a magyar gazdaságban - emelte ki Varga Mihály. A díjazott vállalkozások annak bizonyítékai, hogy világméretekben is versenyképes az a szakmai tudás és vállalkozói kultúra, amelyet a magyarországi cégek képviselnek.

Varga Mihály hangsúlyozta: a makrogazdasági mutatók is visszajelzik a cégek sikereit. Magyarországon 2014-ben több mint 6800 milliárd forint értékű beruházás valósult meg, így a 21,3 százalékos beruházási ráta felülmúlta a visegrádi országokét.

Közös sikernek nevezte a miniszter, hogy 2013 óta a gazdaság fejlődik, szerkezete egyre kiegyensúlyozottabb, tavaly pedig 3,6 százalékos növekedéssel Magyarország az Európai Unió leggyorsabban növekvő országai közé zárkózott fel. Ezt az eredményt meg kell őrizni - hangsúlyozta a miniszter.

Felidézte azt is, hogy Magyarországon soha nem dolgoztak annyian - több mint 4 millióan - a rendszerváltás óta, mint most, a 2010-es kormányváltás óta pedig 491 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak létszáma, amelyből 290 ezret a versenyszféra adott.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy ezek az eredmények nem egy eladósodási hullám következményei, a háttérben fegyelmezett fiskális politika áll.

Sikerült elérni azt is, hogy a magyar gazdaság következő másfél éves fejlődési pályájáról immár nézetazonosság van a kormány és a legfontosabb nemzetközi intézmények között. "Reményeim szerint innen már csak egy lépés lesz, hogy a hitelminősítők tekintetében is nézetazonosság alakuljon ki" - fogalmazott a miniszter.

Varga Mihály szólt arról is, hogy a kormány célja az újraiparosítás, a kormány szeretné a meglévő uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítani. Hozzátette: júliusban 221 vállalkozás 8,3 milliárd forint uniós forrást nyert el. A miniszter elmondta, hogy 2017 nyaráig a gazdasági tárca is szeretné kiírni a pályázatokat.

A turizmussal kapcsolatban elmondta: 2014-ben rekordévet zárt a turizmus Magyarországon, és az eddigi adatok alapján idén is folytatódik ez a trend; a sikerhez a dinamikusan fejlődő fesztiválturizmus is hozzájárult.

Az esemény meghívott vendége, Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője kiemelte: cégük rendezvényei - például a Sziget, a Volt fesztivál vagy a Balaton Sound - piacvezetők saját kategóriájukban, a Sziget Kft. pedig idén 13 milliárd forintos forgalmat bonyolíthat. Kifejtette, hogy az utóbbi években élesedett a verseny a rendezvények között, a Sziget ennek ellenére növekedni tudott, növelni tudta látogatói számát. Idén csaknem 69 000 jegyet értékesítettek külföldön a Szigetre, amelynek ideje alatt 400 000 vendégéjszakát regisztráltak az egyéb szálláshelyeken (vagyis ennyi vendégéjszakát töltöttek a fővárosban azok, akik nem a fesztivál területén sátraztak). Úgy vélte, a fesztiválnak nemcsak  turisztikai, kulturális, hanem kézzelfogható gazdasági hatásai is vannak.

A "hónap beruházója" elismerést a Demjén Termál Fürdő Kft., a 1,5 milliárd forintos beruházással épült és idén januárban megnyílt demjéni élmény- és barlangfürdő üzemeltetője nyerte el. Martini Emil, a termálfürdőhöz kötődő szálloda igazgatója kiemelte: a barlang- és élményfürdő Közép-Európa legnagyobb barlangfürdője. Hozzátette: a Demjén Termál Fürdő Kft. 2007 óta üzemeltet termál- és gyógyfürdőt a Demjéni Termál Völgyben, amely mára ismert fürdőkomplexummá vált.

A "hónap kis- és középvállalkozása" díjat  a Szent Donát Birtok és Márga Bisztró nyerte el. A vállalkozás családi hagyományokat követ, Csopakon és környékén található jelenleg 7 hektáros birtokukon gazdálkodnak - olvasható a sajtóanyagban. Deli János tulajdonos kiemelte: céljuk, hogy a Balaton ne csak szezonális úticél legyen, hanem egész évben vonzza a vendégeket.

A "hónap" startup vállalkozása az online szálloda menedzsment programot fejlesztő SabeeApp Hotel ManagementSystem - thePass Kft. lett. A cég által fejlesztett alkalmazást jelenleg több törökországi, thaiföldi, angliai, osztrák, svájci és német szálloda használja. Herman Szabolcs tulajdonos elmondta: az elismerés fontos visszajelzés cégüknek, szeretnének kis- és középvállalkozássá fejlődni, majd beruházóvá válni.