Díjazottak 2015.február

A hónap beruházója

A 175 éves múltra visszatekintő B. Braun Medical a magyar egészségipar egyik legnagyobb szereplője, 1991-es alapítása óta mintegy 60 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Magyarországon és közel 2000 munkavállalót foglalkoztat. A cégcsoport gyöngyösi orvosieszköz-gyára a térség második legnagyobb munkaadója, Budapesten nemzetközi orvosiszoftver-fejlesztési központot működtet. A vállalat együttműködik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudmányi Egyetemmel és az Óbudai Egyetemmel a hallgatók képzésében, az orvosi készülékek gyártmányfejlesztése tantárgy oktatásán keresztül.        

A hónap kis-és középvállalkozása

Az 1996-ban, Kunszentmártonban, családi vállkozásként indult UniTrade M&M Kft. mára több mint 140 munkavállalót foglalkoztat. A gépi forgácsolással foglalkozó cégcsoport tavalyi értékesítési árbevétele 1,5 milliárd forint volt, ami 20 százalékos növekedés 2013-hoz képest. Az UniTrade-nek saját kutatás-fejlesztési központja van, valamint gyakorlati képzési lehetőséget is biztosítanak a szakmát tanulóknak és csatlakozott a kecskeméti Mercedes gyár által kezdeményezett duális szakképzés programhoz.

A hónap induló vállalkozása

Az Intellisense Zrt. olyan egyedi és vonzó, a diákok bevonására épülő oktatási megoldásokat gyárt, amelyek jól illeszkednek a digitális oktatási folyamatba. Világszerte több millióan használják már zászlóshajó terméküket, a WebCam Laboratoryt, amely lehetővé teszi, hogy a számítógép webkameráját digitális mikroszkópként, természettudományos megfigyelésekre is használhassák a diákok.

2015. január

2014.december

2014. november

2014. október

2014. szeptember

2014.június-július

2014. május

2014.április

2014. március

2014. február

2014. január

2013. december

2013. november

2013. október

2013. szeptember

2013. augusztus

Menü

Főoldal

Navigáció