Díjazottak 2015. május

A „Díj a sikeres vállalkozásokért” célja, hogy elismerje, ismertté tegye és ösztönözze azokat a Magyarországon működő gazdasági társaságokat, kis- és középvállalkozásokat, valamint startup cégeket, amelyek hozzájárulnak hazánk gazdaságának növekedéséhez. A díjat Varga Mihály kezdeményezésére, a Nemzetgazdasági Minisztérium szervezésében 2013 augusztusától kezdődően három kategóriában adják át: „A hónap beruházója”, „A hónap kis- és középvállalkozása”, illetve „A hónap startup vállalkozása” címmel.

A hónap beruházója

„A hónap beruházója” elismerést a Mizsetáp Kft. képviseletében Kollár Csaba tulajdonos-ügyvezető vette át.

A cég Lajosmizse ún. mizsei külterületén található telephelyén modernizációs és kapacitásbővítő beruházást hajtott végre mintegy 1,55 Mrd Ft értékben. A cég a magyar baromfi-, illetve takarmánygyártó ágazat elismert vállalkozása. A Bács-Kiskun megyei Lajosmizse és a Pest megyei Csemő külterületén 4 nagyüzemi baromfitelepük és 2 tojáscsomagoló központuk van. Jelenlegi baromfitermelésük brojlercsirke hízlalásra, árutojás-termelésre, valamint árutojó-jércenevelésre terjed ki.

A Mizsetáp Kft-t 1995-ben alapították. A menedzsment tulajdoni hányada mindvégig meghatározó volt. 2009 tavaszától a Kft. kizárólagos tulajdonosa Kollár Csaba, aki egyben a cég alapítója és ügyvezető igazgatója is. A vállalat oszlopos tagja a Magyar Termék Védjegy használók egyre szélesedő körének, amely segítségével a növekvő nemzetközi versenyben is kiemelt szerepet biztosít a hazai értékeknek. A cég csomagolóanyagait csak olyan gyártóktól szerzi be, mely vállalja és tanúsítja, hogy termékeik alapanyagai 100 %-ban felelős erdőgazdaságból és egyéb ellenőrzött forrásból származik.

A Karol Wojtyla Barátság Központon keresztül rendszeresen adományokkal járulnak hozzá a társadalom leszakadó rétegeinek segítéséhez és felzárkóztatásához.

A hónap kis-és középvállalkozása

„A hónap kis- és középvállalkozása” díjat a Confector Mérnök Iroda Kft. részéről Holman Attila ügyvezető vette át.

A Confector Kft. 1990-es alapítása óta az építőipari generálkivitelezői piac meghatározó szereplőjévé vált, 2014-ben több mint 3 milliárdos árbevételt ért el.  Az építőipari cég szakmai elismerést elsősorban műemlék-felújításaival szerzett magának. Az ő munkájukat dicséri a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhely, illetve a budapesti Piarista Központ teljes körű rekonstrukciója, a váci piarista gimnázium felújítása, az esztergomi Prímás pince felújítása és bővítése, a II. kerületi Áldás utcai iskola felújítása Budai Vár várfalszakaszának felújítása, a drégelyi és a tátika várrom állagmegőrző munkálatai, valamint a monostori erőd Duna-kikötőjének kialakítása.

A Confector Kft. 2011-ben új, a XXI. század műszaki követelményeinek megfelelő irodaházba költözött a már meglévő telephelyre, mely építési anyagaiban, műszaki megoldásaiban élő példája az alternatív energiát használó hűtés-fűtésnek, a korszerű fal- és tetőszerkezetek többféle megvalósulásának, valamint a legmodernebb nyílászáró rendszerek többféle típusának. Az új épületben nyílászáró bemutatóterem, nagyobb irodatér és új nyílászáró-gyártóműhely kapott helyet. Jelenleg több energiahatékonysági beruházásban is vesz részt generálkivitelezőként, és folyamatosan dolgozik újabb lehetőségeken.

A társadalmi felelősségvállalást is különösen fontosnak tartja a cég, ezért számos alapítványt és civil szervezetet támogat, ilyenek például: Érző Lélek Alapítvány, Széll Kálmán Alapítvány, SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Magyar Kármentő Alap.

A cég bemutatója ITT megtekinthető.

A hónap induló vállalkozása

A GPS City Guide Kft. által elnyert „A hónap startup vállalkozása” címet pedig Rétai Martin ügyvezető vette át.

A PocketGuide egy olyan alkalmazás, amely mára a legtöbb ember zsebében ott lapuló okos-telefonból személyes idegenvezetőt tud varázsolni. A vállalkozás Magyarországról indult, és mára világviszonylatban piacvezető lett az audio city guide alkalmazások piacán. Öt kontinensen több mint 150 városban elérhető a szolgáltatás, felhasználóinak száma meghaladja a 4 milliót. 

Az alkalmazást a Magyar Telekom, valamint a Samsung Hungary előretelepíti a Magyarországon forgalomba hozott androidos okostelefonokra, (kb. 350 000 magyar felhasználó). A Magyar Turizmus Zrt., a Budapest Kártyát üzemeletető Fesztivál Központ és Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a hazai és nemzetközi szinten kiemelten népszerűsíti az alkalmazást. 

Az alkalmazás a külföldi turistákhoz még azelőtt eljut, mielőtt átlépnék az országhatárt. A PocketGuide a Deutsche Telekom kiemelt travel-alkalmazása. A német és az osztrák piacon többször volt a Top free travel alkalmazás az Apple Store-on 2014-ben. Az idei Gray Line New York Hop-on Hop-off busztársasággal kötött megállapodásnak köszönhetően New York-ban 2 millió, világviszonylatban pedig 25 millió turistához jutnak el hamarosan.

Több tucat B2B partnerük van (önkormányzatok, turisztikai desztinációs menedzsment-társaságok, telekommunikációs cégek, utazás-szervezők,), közülük a kettő legfontosabb a Magyar Telekom közösen alkották meg a Co-Brandelt Travel Alkalmazást), valamint a Gray Line New York Hop on Hop off busztársaság (olyan mobile rendszer kifejlesztésén dolgoznak közösen, amellyel kiváltható lenne a jelenlegi buszos audio guide rendszer és személyre szabott információt hallhatnának a buszon).

Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért pályázat díjazottjai

A NESsT Europe Nonprofit Kft. társadalmi vállalkozásokat támogat fejlődésük minden szakaszában, az üzleti terv elkészítésétől a már fejlett társadalmi vállalkozások növekedési pályára állításáig. A pénzügyi támogatás mellett többéves készségfejlesztést és mentorálást nyújt a portfóliójában lévő szervezeteknek a tervezéshez, a stabilizálódáshoz és a növekedéshez. A NESsT rendszeresen keres jelentős mérhető társadalmi hatással rendelkező vállalkozásokat vagy üzleti ötleteket, amelyeket tanácsadással és képzéssel segít az üzleti tervezés fázisában. Emellett hátrányos helyzetűeknek is segítenek a saját lábukra állni, azaz saját vállalkozást indítani, vagy továbbfejleszteni.

Az Entrepreneurship Foundation Hungary (EFH) képzési programjaival a fiatalokat készíti fel  egy-egy vállalkozás elindítására ötleteik megvalósításához szükséges gyakorlati képességek elsajátításával.  Ezen kívül céljuk az innovatív vállalkozások segítése nemzetközi és hazai szakértők felkutatásával, valamint egy olyan közösség létrehozása, amely személyi kapcsolatok által támogatja a fiatal vállalkozókat.

A TiJöttök! program célja az innovatív termékek bemutatása és támogatása, a KKV-k versenyképességének növelése, a magyar technológiai export fellendítése, valamint a fiatal projektgazdák segítése. Az első évben a program a hazai egyetemek, főiskolák tudományos életének bemutatásával kívánta vonzóvá tenni a műszaki- és természettudományos életpályákat Magyarország fiataljai számára. Majd 12 felsőoktatási intézmény adott helyszínt olyan eseményeknek, amelyeken többek között 3 életpályát (tudományos kutató, vállalati kutatómérnök, innovatív vállalkozó) mutattak be az érdeklődőknek. 

2015. április

2015.március

2015. február

2015. január

2014.december

2014. november

2014. október

2014. szeptember

2014.június-július

2014. május

2014.április

2014. március

2014. február

2014. január

2013. december

2013. november

2013. október

2013. szeptember

2013. augusztus

Menü

Főoldal

Navigáció