A hónap beruházója

 „A hónap beruházója” elismerést a békéscsabai székhelyű Csaba Metál Kft. képviseletében Majoros Béla vezérigazgató vette át. „A hónap kis- és középvállalkozása” díjat az AKA kereskedelmi Kft.– Gere Attila Pincészete nevében Gere Andrea ügyvezető, a Brewie által elnyert „A hónap startup-vállalkozása” címet pedig Pál Marcell ügyvezető igazgató vette át.

A legjelentősebb autómárkák – mint például a BMW, Chrysler, Citroën, Ferrari, Fiat, Ford, Jaguár, Mercedes, Nissan, Opel, Porsche, Renault, Rover, Toyota, Volvo, VW – alkatrész-beszállítójaként ismert Csaba Metál Zrt. legfrissebb nagyberuházásának eredményeként új üzemcsarnokot és kibővített raktárhelyiséget avattak fel 2015 februárjában. A fejlesztés összköltsége több mint egymilliárd forint volt, amelynek fele hazai és uniós támogatást is tartalmazott. Az üzem közel 3800 négyzetméterrel bővült a beruházás eredményeképp. A Csaba Metál Kft. 2007 óta csaknem 3,5 milliárd forintot fordított beruházásokra.

A hónap kis-és középvállalkozása

Az AKA Kereskedelmi Kft., vagyis Gere Attila pincészete hét generáció óta a szőlőművelés és a borkészítés hagyományait átörökítő családi vállalkozás. A már 70 hektáron gazdálkodó családi birtok mellett, számos más területen is sikereket ért el. A vállalkozás az utóbbi években sikeresen pályázott uniós forrásokra: így a bortermelés melléktermékét feldolgozó szőlőmag-üzem létesítésére mintegy 65 millió forintos támogatást nyert el, míg hotelfejlesztésre és bővítésre 228 millió forintnyi támogatást kaptak.

A hónap induló vállalkozása

A hónap startup-vállalkozása a Brewie-t alkotó fiatal csapat, amely a világ első, tökéletesen automata sörfőzőgépét állította elő. Az elmúlt évben összesen 4 prototípust sikerült megépíteniük, és jelenleg már a mini sorozatgyártást tervezik.  Jól mutatja fejlesztésük sikerét, hogy eddig 25 forgalmazói megkeresésük van 15 országból. Jelenleg az első termékek legyártásán és leszállításán dolgoznak, továbbá tervezik az előértékesítés folytatását is.

2015.március

2015. február

2015. január

2014.december

2014. november

2014. október

2014. szeptember

2014.június-július

2014. május

2014.április

2014. március

2014. február

2014. január

2013. december

2013. november

2013. október

2013. szeptember

2013. augusztus